Kicsit kakukktojás Márquez könyve, már így abból a
szempontból, hogy nem magamtól választottam, hanem egy egyetemi kurzus (jog és irodalom ) keretében
boncolgatjuk a regényt, ehhez kellett elolvasni, ezzel együtt hihetetlenül
örülök, hogy a) sikerült végre felvennem
a kurzust, valamint b) pont ezzel a
könyvvel foglalkozunk, ugyanis egy remek kis műhöz volt szerencsém,
Márquezben pedig ezúttal sem csalódtam.
Az Egy előre
bejelentett gyilkosság krónikája, ha jól emlékszem a negyedik olvasmányom
Márqueztől, és amint sikerült újra ráhangolódnom erre az egyedülálló hangulatú,
nagyon dél-amerikai, tipikus márquez-atmoszférára,
máris igen hamar a szívem csücske lett. Márqueznek nagyon egyedi, könnyedén
felismerhető stílusa van, amit egyébként nehéz lehet befogadni, ha nem vagyunk
vevők rá, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt, és egyszerűen elmerülni
ebben a trópusi hangulatú, kissé szürreális, egyszerre könnyed és komor mágikus
realizmusban, amely mindig komoly mélységeket rejt, és soha sem tolja egyenesen
az arcunkba a mondanivalót, hanem gyönyörűen felépített mondatok mögé rejti,
ránk hagyva azt, hogy mindezt kibontsuk és értelmezzük.
A könyv egyébként pont azt ígéri, amit a cím sugall:
egy előre bejelentett gyilkosságot tár fel az olvasó előtt. Dél-Amerikában
járunk egy aprócska faluban, valahol az 1930-as évek környékén, ahol egy igazi
világraszóló lakodalom másnapján felkerekedik egy ikerpár azzal a nem titkolt –
sőt, faluszerte alaposan szétkürtölt – szándékkal, hogy ők bizony meggyilkolják
Santiago Nasart. De vajon mi állhat a háttérben? Mit vétett ez a nyomorult Santiago
Nasar? Miért jelentik be az ikrek a szándékukat? Mi történt a lagzin?
És vajon miért emlékszik mindenki annyira másként a történetekre?
A regény erőssége – ahogy az a Márquez-könyveknél
általában lenni szokott - egyértelműen az egyedülálló hangulata, valamint az a
precizitás, amivel az eseményt boncolgatja, és bemutatja különböző
nézőpontokból. A regény bár nem hosszú – alig több, mint 100 oldal -, mégis
tökéletesen felfed minden szükséges részletet, és alaposan körbejárja a témát.
A történet szempontjából tökéletes a terjedelme: nem túl kurta, de még sincs
feleslegesen bő lére eresztve.
Márquez rettentő érdekes formában mutatja be az emberi
lélek működését, és egy nagyon eredeti történetet tár az olvasó elé, amit véleményem
szerint akkor fogunk igazán értékelni, miután befejeztük, és teret engedünk a
gondolataink szabad folyásának. Bennem legalábbis a következő történt, ahogy a
könyv végére értem: 1.
megállapítottam, hogy Márquez egy zseni, és imádtam a könyvet, 2. felidéztem magamban néhány momentumot
a történetből, ami az olvasás pillanatában talán jelentéktelennek tűnt, a
végére érve azonban fontos felismeréseket hozott, 3. rákerestem Márquez további könyveire, hogy melyik legyen a
következő olvasmányom – mert az nem kérdés, hogy fogok még tőle olvasni.
„Tökéletes lányok – mondogatta gyakran. – Bármely férfit boldoggá tudnak tenni, mert arra nevelték őket, hogy szenvedjenek.”
4.5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése