2018/03/26

Ezt is megéltük: engem is beszippantott a varázslóvilág ✦ J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve


Sokáig agyaltam azon, hogy egyáltalán van-e értelme Harry Potterről értékelést írnom, hiszen valószínűleg a világon nincs olyan ember, aki ne ismerné. Aztán úgy voltam vele, hogy miért ne? Végül is egy könyv mindenki számára mást jelent, másfajta értékkel bír, és különböző okok miatt tetszik, vagy épp nem tetszik. Az irodalom egyik szépsége éppen a szubjektivitásában rejlik. Szóval megírtam.

Nos igen, ebben az esetben is ismételni tudom magamat, miszerint jobb később, mint soha, nálam 26 éves fejjel jött el Harry Potter ideje (na jó, nem igaz, még 25 voltam, amikor belekezdtem). Nem siettem el, ezt megállapíthatjuk.

A filmeket egyébként láttam - némelyiket többször is -, de valahogy könyv formájában eddig nem jött el az ideje. Eddig. Aztán egy nagy könyvespolc-szanálás során előkerült a Harry Potter-sorozat első három kötete, én pedig választás elé állítottam magamat: vagy elolvasom végre, vagy elajándékozom. Előbbi mellett döntöttem.




Rowling elképesztő fantáziával építette fel varázslóvilágát, amelyben garantáltan elveszik az ember - legyen akár gyerek, akár felnőtt -, és amelyből ki sem akarunk szakadni. Egyszerűen tökéletes érzékkel adagolja azokat az elemeket, amelyeknek hála egy olyan utánozhatatlanul egyedi és szórakoztató, na meg rettentő izgalmas világot kapunk, amihez foghatóval még nem találkoztunk, és csakhamar megértjük a Harry Potter-sorozat elsöprő, gyakorlatilag minden generációt magával ragadó sikerét.


Egyetlen problémám volt a könyvvel, amiről Abszol út (azért remélem értékelitek, hogy már Harry Potteres szóvicceket is alkalmazok) nem ő tehet, hanem pont az a tény, hogy annyiszor láttam a film első részét: mindenre élénken emlékeztem, így olvasás közben pusztán a film egyes jelenetei elevenedtek meg lelki szemeim előtt. Mindazonáltal így is élveztem, és némileg persze másfajta élményt nyújtott.

Ha létezik kortalan könyv (hogyne létezne, több is beugrott, amíg ezt leírtam egyáltalán), akkor a Harry Potter tuti az, Rowlingnak pedig azt hiszem, hogy minden eddiginél több gyerek és felnőtt köszönheti az olvasás szeretetének ajándékát (nyálas, de igaz). Zárójeles megjegyzés: aki bírja a stílusát, annak jó szívvel tudom ajánlani felnőtteknek szánt regényeit is (Átmeneti üresedés, illetve a Robert Galbraith írói álnéven publikált Cormoran Strike-sorozatát).


Na de vissza a varázslóvilághoz. A könyv engem is elvarázsolt, haha. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni, de mégis így történt, és valahogy van egy olyan megérzésem, hogy a sorozat további kötetei még jobban is fognak tetszeni, mert a későbbi filmekre már nem emlékszem annyira élénken, mint az első részre. Szóval várom. Nagyon.

„Vannak helyzetek, amelyekben az ember akarva-akaratlanul is megkedveli a másikat. Egy négyméteres hegyi trollal szembenézni – nos, ez pontosan ilyen helyzet.
4.5/5

1 megjegyzés:

  1. Már úgy vártam, hogy írj róla! Nagyon kíváncsi voltam, mit mondasz, és juuuuj, örülök, hogy beszippantott! Annyira jó gyereknek lenni! Már háromszor olvastam. És ez tényleg nagy szám, mert eddig maximum kétszer olvastam el könyvet, azt is csak néhányat, mert egyébként annyi jó könyv vár még. De most újra fellelkesítettél, és megint le akarom venni a polcról! :)

    VálaszTörlés