Karen Dionne – A lápkirály lánya
[The Marsh King’s
Daughter]
Úgy örülök, hogy ismét egy egészen eredeti regényhez
volt szerencsém A lápkirály lányának köszönhetően. A könyv egyébként valami
pszicho-thriller féleség hivatalosan, de én azt gondolom, hogy a valóságban
ennél jóval sokrétűbb és összetettebb.
És talán ebből a kifinomult komplexságából következik
az is, hogy éppen ezért – így kissé előreszaladva – némileg összecsapottnak éreztem. Ugyanis Karen Dionne egy igazán jó
alapra építkezett, amit rém ügyesen felépített, ennek ellenére én mégis úgy láttam, mintha a végére hangyányit megfogyatkozott volna a lelkesedése (vagy
szorított a határidő?). A téma ugyanis simán megengedte – sőt, szerintem
meg is követelte – volna, hogy alaposabban belemerüljünk mind a fizikai
cselekménybe, mind a lélektani részletekbe. Így is baromi jó volt, én bevallom,
szörnyen élveztem az olvasását, de könnyűszerrel akár zseniális is lehetett
volna.
Emiatt azonban meglátásom szerint némileg a középszerűség felé konvergál a
dolog. Nagyon korrekt, igazán élvezhető, és ajánlós – de mégsem kerül a kedvenceim közé.
Na de mi is az az eredetiség, ami annyira megfogott
engem Dionne regényében? Tulajdonképpen minden! A sztori, a stílus, a
főszereplőnk karaktere számomra mind nagyon rendben volt, annyira váratlan és
szokatlan, mégsem érezzük erőltetettnek.
A történet tulajdonképpen egy gyermekrablás utóéletét
mutatja be a jelenben, miközben visszaugrál a múltba, ahol megismerhetjük magát
a fogságban töltött időt. Érdekesség, hogy nem a gyermekrabló vagy az elrabolt
lány nézőpontjából ismerjük meg a történetet, hanem a kettejük (erőszakos)
viszonyából született lány, Helena szemszögéből. Helena a történetünk során már
maga is felnőtt nő, saját családdal, aki – ez idáig – sikeresen titkolta múltját,
még a hozzá legközelebb álló személyek előtt is. Azonban váratlanul megszökik a
börtönből az egykori gyermekrabló, a lány édesapja, és ekkor világosság válik,
hogy a nőnek ismét szembe kell néznie a múltjával és azokkal a kettős
érzésekkel, amelyek életét – és legfőképp a múltját - meghatározzák.
Helena karakterét imádtam, igazi amazon típusú erős nő,
aki egészen más értékrend szerint él, mint amihez hozzászoktunk, és éppen ebből
a természetes különcségéből fakad a szerethetősége. A dolog pedig annál inkább
érthető, minél inkább megismerjük a múltjának darabkáit, szokatlan
gyermekkorának körülményeit. A lánynak ugyanis maga a fogság volt hosszú ideig
a természetes, hiszen egy világtól elzárt, erőszakos közegben született és
nevelkedett, és alakított ki igencsak ambivalens érzelmeket édesapja iránt.
Anyja iránt – aki maga is bőven gyerek volt, amikor a férfi elrabolta - sokáig
nem alakított ki mélyebb érzelmeket (egyébként ez is igen érdekes irány a
könyvben, és rendszeresen visszatérő momentum), így számára az apa lett az,
akihez elsődlegesen ragaszkodik, és érthető módon, amikor először szembesül
azzal, hogy a férfi talán mégsem az a csodálatos ember, akinek ő megismerte, a
lány személyisége kezd meghasadni.
A spoilerveszély elkerülése végett a cselekményről
többet nem árulnék el, viszont kiemelném azt, hogy nekem rendkívül tetszett,
hogy maga a nagybetűs természet ilyen
hangsúlyosan jelen van a könyvben, igazán egyedi, szerethető és hiteles eleme
volt a történetnek. Bár én nem vagyok egy nagy Bear Grylls, de számomra az
érződött, hogy Dionne valóban ért is ahhoz, amiről nagy lelkesedéssel írt, kis
erős túlzással egy olvasmányos cserkész kézikönyvnek is elmenne.
Összességében tehát sajnálom, hogy nem adott bele egy
picikét többet az írónő, mert kifejezetten kiemelkedő alkotás lehetne A lápkirály lánya, azonban így is remek
szórakozást nyújtott, én pedig nagyon szerettem olvasni
– és végül is ez a lényeg.
„Másként cselekedtem volna, ha előre láttam volna mindent, ami megtörténik? Természetesen igen. Azonban még akkor is felelnünk kell a döntéseinkért, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Rossz dolgokra is sor kerülhet. Repülők zuhannak le, vonatok siklanak ki, emberek halnak meg árvizekben, földrengésekben, tornádókban. A hószánok eltévednek. A kutyákat lelövik. A kislányokat pedig elrabolják.”
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése