2018/03/22

Egy gyilkos dada története ✦ Leïla Slimani - Altatódal



Aki azt gondolná, hogy na, már megint egy krimi/thriller - mint ahogy első blikkre én is gondoltam a könyvről -, azt el kell keserítsem, vagy épp fel kell villanyozzam, ugyanis az Altatódal csak nyomokban tartalmaz erre utaló elemeket, egyébként pedig egy meglehetősen nyomasztó (pozitív értelemben) és sötét lélekrajz egy francia dadáról, aki olyan mély sebeket hordoz magában, hogy ez elkerülhetetlenül súlyos következményekkel jár.


A regény egyébként a maga komorságával együtt is rettentően olvasmányos, pillanatok alatt beszippantja az embert, és csak úgy faljuk az oldalakat, mert nagyon szeretnénk megtudni, hogy vajon mi húzódhat Louise, a tökéletesnek tűnő dada máza mögött. Az ugyanis igen hamar – konkrétan az első oldalon – kiderül, hogy mi a sztori vége: a gyerekek halála.


Erős kezdés, egy ilyen nyitás után rém nehéz fenntartani a feszültséget és érdeklődést, a sztori pedig ehhez képest lassan bontakozik ki, de ez a lassú részletesség indokolt a lélekrajz szempontjából. Rétegenként bontjuk le a dada személyiségét, felfedezzük a múltját, igyekszünk megérteni, hogy vajon mikor, miért, és hol tört meg végzetesen ez a furcsa asszony.

Nagyon érdekes megfigyelni azt is, hogy hogyan viszonyul Loiuse-hoz a környezete, elsősorban munkaadói, az ügyvédnő, Myriam, és férje, Paul, akik időnként egyik szélsőségből a másikba esnek át a nővel kapcsolatban, miközben szinte észrevehetetlenül behálózza egész életüket. Míg a regény elején a házaspár pusztán áldozatnak tűnik – hiszen mekkora csapás lehet hirtelen elveszíteni mindkét kisgyereküket -, addig a könyv végére már kérdőjelek is megjelennek bennünk a felelősség kérdésével kapcsolatban. Vajon tényleg annyira ártatlanok, mint elsőre gondoltuk? Vajon húzódik-e szándékosság emögött, vagy mindenki pusztán a körülmények áldozata?


Szóval, ahogy már utaltam rá, a történet valójában minimálisan tartalmaz a klasszikus krimire/thrillerre utaló jegyeket, leginkább talán annyiban fogható rá, hogy az elején szembesülünk a halálesetekkel, amiket aztán igyekszünk felfejteni, ám a lényeg voltaképp az, hogy mi vezetett idáig, mi az, ami a dada lelkében lejátszódott, ki is ez a nő valójában.

Az Altatódal egy igen különleges – és itt meg kell jegyeznem azt is, hogy kívül-belül rendkívül igényesen kivitelezett – könyvecske, ami sokkal komorabb, mint azt a borító sugallná, megdöbbentően mély, és részletesen bemutatja egy tragikus eseményhez vezető út lélektani szempontból meghatározó állomásait.

Bevallom, nem egészen erre számítottam, de mégis nagyon élveztem az olvasását, mérete és kompaktsága miatt pedig a könyv tökéletes tipikus táskábadobálósnak is, bár a hangulata igényel némi elmélyülést, engem viszont a reggeli tömött 4-6-os villamoson utazva tökéletesen kiragadott a kiábrándító valóságból – ezzel pedig meg is vett az írónő.


„Aznap a délutáni pihenője után kinyitotta a spalettákat. És akkor hallotta meg az üvöltést. A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy soha nem hall effélét. Ilyen üvöltést csak háborúban, a lövészárkokban, más világokban, más kontinenseken hallani. Nem ebből a világból való. Legalább tíz percig szólt, szinte egyhuzamban, levegővétel és szavak nélkül. Egyre rekedtebben hangzott ez az üvöltés, megtelt vérrel, takonnyal, haraggal. „Orvost!” – ennyit lehetett a végén kivenni belőle.”
4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése