2018/02/01

Egyszerre szól semmiről és mindenről ✦ Sarah Perry - Az essexi kígyó


Sarah Perry – Az essexi kígyó
[The Essex Serpent]

Nem könnyű erről a – nem véletlenül – rendkívül megosztó könyvről írni, ugyanis egyszerre szól semmiről és mégis mindenről.

Hogy micsoda? Igen, ez paradoxonnak hangozhat, de talán így tudnám leginkább összefoglalni a könyvvel kapcsolatos vegyes és kissé talán ellentmondásos érzéseimet. Kétségtelenül el kell kapni hozzá azt a hangulatot, amikor ideális olvasnivaló válhat belőle, máskülönben könnyedén válhat semmitmondó, üres szenvedéssé.

Melankolikus és nyomasztó viktoriánus atmoszféra, misztikum, barátság és szerelem vékony határvonala, gyűlölet, fontos eszmék, furcsa falucska, vallás és orvostudomány – ha címszavakban kéne összefoglalnom Az essexi kígyót, én ezeket emelném ki.



Nagyon sokáig én is úgy éreztem, hogy ez egy katyvasz, ami nem szól semmiről, nem értem az egészet, mi ez a (díjnyertes) keszekuszaság, ami megbújik a csodálatos borító mögött? Aztán a kíváncsiságom győzedelmeskedett (na meg azért túlzás lenne azt állítani, hogy szenvedés volt olvasni a könyvet, élveztem én, pusztán nem értettem, hogy mi lesz mindebből) és végigolvastam a regényt, aminek nagyon örültem – ugyanis a vége valamiféle megvilágosodással szolgált számomra. Legalábbis értelmet nyert ezeknek a végtelenül furcsa embereknek a története. Ugyanakkor a mai napig nem nagyon tudom hova rakni a dolgot: vajon mit akart Sarah Perry ezzel a könyvvel?

Egyébként talán épp ez a szépsége a regénynek, mindenki mást lát bele és benne, talán ezért is születhettek ennyire megosztó vélemények. Ezért is tűnhet egyesek számára időpocsékolásnak, míg másoknak az év könyvének. Nyilván ez így van minden könyv esetében, de Az essexi kígyóra ez azt gondolom, hogy kiemelkedően igaz.
Cselekménye egyébként nem sok van, ebbe nem is folynék bele a spoilerveszély elkerülése végett, meg nem is ez a lényeg, de röviden és tömören: az essexi kígyó mítosza köré épül a történet, ami mindenkiből mást hoz ki. Egy falucskában járunk, ahol a mítosz az emberek megdöbbentően nagy részét szinte megbénítja, annyira félnek, míg a helyi – nem éppen szokványos – pap idegrohamot kap ettől a hisztériától és józanésszel próbálja meggyőzni híveit, hogy nyugodjanak már le. Ebbe a világba csöppen bele főhősnőnk, az egészen különös és frissen megözvegyült, maszkulin Cora, akinek kíváncsisága nyughatatlan, abból a célból, hogy a mítosz után eredjen. Eközben pedig különböző emberi kapcsolatba bonyolódik bele, valamint korábbi londoni élete is utoléri…


A karakterek kidolgozása nekem nagyon tetszett, azzal együtt, hogy egyikük sem volt igazán szimpatikus. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy valós személynek éreztem őket, akik nem tökéletesek ugyan, de nem is velejéig romlottak. Leginkább talán lelkileg sérültek. De hát ki nem az valamennyire?

Szóval ez a könyv… már befejeztem pár hete, mégis azóta is bennem motoszkál és keresi a helyét – egyelőre hiába. Nagyon furcsa élmény volt, de egyáltalán nem bántam meg.


„A bérrabszolga ne gondolkozzon. Vagy azt hiszi, hogy a gyufagyári lányoknak vagy bányákban güriző fiúknak van idejük gondolkozni, terveket szőni, forradalmat csinálni? Ez a legnagyobb gazság: még láncra se kell verni az embereket, mert az elméjük van megbéklyózva. Volt idő, amikor úgy gondoltam, nem vagyunk különbek az igáslónál, ám a helyzet sokkalta rosszabb – fogaskerekek vagyunk csupán a gépezetben!”
4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése