2017/12/11

Szerzemények, avagy üdv a polcomon #8




Utoljára áprilisban volt szerzeményes poszt - nézzétek el nekem -, úgyhogy arra gondoltam, épp itt az ideje, hogy még ebben az évben utoljára ismét összegyűjtsem egy giggga posztban, hogy milyen könyvújdonságokkal gyarapodott az elmúlt 2-3 hónap során a könyvespolcom. A lista ugyan nem hiánytalan, ennek legfőbb oka az, hogy rendszeresen kölcsönadom a könyveimet, így néhány darab most is másnál van, de egy nagyjábóli összefoglalónak talán megteszi.

A könyvkupacban ezúttal is mindenféle műfajt megtalálhattok, köztük több kifejezetten téli/karácsonyi olvasmánnyal, ezek most különösen aktuálisak, de természetesen nagy kedvenceim, a klasszikus krimik és a pszicho-thrillerek sem hiányozhatnak, továbbá vannak itt önfejlesztő, ifjúsági, vagy éppenséggel történelmi jellegű könyvek is. Könnyed és kifejezetten fajsúlyos olvasmányokat egyaránt találhattok a listán, elég vegyes a társaság.

Na de térjünk is a lényegre, azaz a könyvekre!



1 Charlie Jane Anders - Minden madár az égen

Charlie Jane Anders: Minden madár az égenTöbb ​sci-fi díjat nyert írónk Charlie Jane Anders regénye az életről, a szerelemről, a világvégéről – és a jövőnk kezdetéről szól. 
Patricia és Laurence gyerekkori barátok, akik nem gondolták volna, hogy valaha is újra találkoznak, miután a középiskolában rejtélyes körülmények között váltak el útjaik. Patricia varázserői és Laurence kétmásodperces időgépe kicsit sem mondható a fiatalság általános életéhez tartozónak 
A cselekmény a nem túl távoli jövőben játszódik. Az egymástól távol töltött idő alatt mindketten felnőttek és San Francisco divat fellegvárában élnek, miközben a bolygó lassan szétesik körülöttük és nem is sejtik, hogy mindketten azon dolgoznak, hogy saját képességeiket felhasználva ezt megakadályozzák. 
Laurence egy mérnökzseni, aki szélsőséges csapatával azon dolgozik, hogy technológiájukkal beavatkozzanak a világ változó éghajlatába és ezzel meggátolják a katasztrofális ökológiai összeomlást. Patricia az Eltisley Maze misztikus iskola diplomása, amely a világ tehetséges varázslóinak titkos akadémiája, és egy kis csoportnyi mágussal azon fáradozik, hogy titokban begyógyítsa a világ egyre növekvő sebeit. A két főhősnek fogalma sincs arról, hogy valami rajtuk túlmutató kezdődött évekkel ezelőtt, aminek szánt szándéka, hogy a köztük lévő megmagyarázhatatlan kötelék jegyében erőik egyesítésével együtt megmentsék meg a világot, vagy egy újabb sötét korszakba taszítsák azt.



2 Alafair Burke - Az ex


Alafair Burke: Az exManipuláció. ​Bosszú. Szenvedély. Jack Harris évek nem randizott, amióta a felesége tömeggyilkosság áldozata lett. Mindez megváltozik, amikor egy hajnali kocogás közben megpillant egy gyönyörű nőt a parkban. Miért hasonlít a nő ennyire az elhunyt feleségére?
Jack egyik barátja közzéteszi a furcsa, hajnali találkozást egy népszerű internetoldalon. Az ismeretlen nő néhány nap múlva jelentkezik. A férfi élete ettől kezdve darabokra hullik.
Olivia Randall a legkiválóbb védőügyvéd New Yorkban. Amikor tudomására jut, hogy Jack Harrist, a hajdani vőlegényét letartóztatták háromszoros emberölésért, elvállalja a védelmét. Kétsége sincs a férfi ártatlanságában. De tényleg olyan jól ismeri Jacket?
Értékelésem már itt olvasható!

3 Colson Whitehead - A föld alatti vasút
Colson Whitehead: A föld alatti vasútCora rabszolga egy georgiai ültetvényen, élete maga a pokol – a környezetében talán senki sem szenved annyira, mint ő. Anyja magára hagyta, barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, ők maguk is gyötrik társaikat, kegyetlenül, brutálisan. Cora úgy látja, nincs más lehetősége, mint a szökés. Amikor először hall a föld alatti vasútról, a rabszolgákat északra menekítő titkos szervezetről, elhatározza, bármi történjék is, útnak indul. Nem is sejti, milyen hosszú és gyötrelmes út vár rá…
Colson Whitehead fordulatos, megindító regénye, A föld alatti vasút (The Underground Railroad) az 1800-as évek Amerikájába repíti az olvasót, ahol rabszolgatartók és abolicionisták feszülnek egymásnak, s ahol a szökött rabszolgák és segítőik büntetése kínhalál. A kötet az elmúlt év talán legnagyobb irodalmi szenzációja és egyik leghangosabb könyvsikere. 
Értékelésem már itt olvasható!

4 Megan Miranda - A tökéletes idegen
Megan Miranda: A tökéletes idegenEgy távoltartási végzés és egy lehetséges bírósági per szorításában az újságíróként kudarcot valló Leah Stevens épp eltűnni készül Bostonból, amikor összefut egy zűrös kapcsolatból menekülő régi barátnőjével, Emmy Greyjel. Emmy felveti, hogy költözzenek Pennsylvania csendes vidékére, ahol Leah tanári állást vállalhat, és mindketten új életet kezdhetnek. Az új kezdetet azonban szörnyű esemény árnyékolja be. A tó partján brutális támadás ér egy Leah-ra kísértetiesen hasonlító nőt, majd néhány nappal később Emmy is eltűnik.

Leah-nak feltett szándéka, hogy megtalálja Emmyt, és ezért együttműködik az ügyben Kyle Donovannel, a helyi nyomozóval. Miközben nyomok után kutatva vizsgálják barátnője életét, Leah-ban felmerül a kérdés: ismerte-e valaha Emmyt igazán? Barátok, család és digitális lábnyom hiányában a rendőrség gyanakodni kezd, vajon létezik-e egyáltalán Emmy Grey. Hamarosan már Leah szavahihetősége forog kockán: hogy saját magát megmentse, és tisztára mossa a nevét, ki kell derítenie az igazságot eltűnt barátnőjéről.

5 Matt Haig - A lány, aki megmenti a karácsonyt
Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonytAhol ​A fiú, akit karácsonynak hívnak véget ért, ott kezdődik ez a könyv.
Szenteste van, ám minden a lehető legrosszabbul alakul. Ádáz úr dologházba zárja Ameliát, a remény fénye egyre halványabban pislákol, Karácsony apó pedig tudja, hogy meg kell találnia a kislányt, különben veszélybe kerül az ünnep csodája.
A nehéznek ígérkező küldetésben azonban nem marad magára: nemcsak a koboldok, a rénszarvasok, hanem maga az angol királynő, sőt egy macskakedvelő, Charles Dickens nevű férfi és egy önzetlen, tiszta szívű konyhásasszony is a segítségére siet, hogy meg tudja menteni Ameliát.
Csakhogy mindeközben Koboldfalván a feje tetejére áll a világ. A meseglimpik ármányt szőnek, felbujtják a trollokat, Bohó pedig mit sem sejtve a vesztébe rohan…

6 Dorothea Benton Frank - Karácsony receptre
Dorothea Benton Frank: Karácsony receptreTheodora, ​a fürge és eleven eszű matróna, bosszúsan tapasztalja, hogy családja elviselhetetlen agyatlanok gyülekezetévé vált. Amikor az ünnepekre végre összetereli az egész civakodó bagázst, sóvárogva gondol gyerekkora szertelen és meghitt karácsonyaira. Mennyire hiányzik az otthon sütött-főzött finomságok alatt roskadozó asztal, a pazarlón hóbortos díszítések, a kandalló melletti csodálatos beszélgetések nagyanyja szeretett házvezetőnőjével és bizalmasával, Pearllel. Hova lett mára a szeretetet, az öröm…és a békesség?
De Theodora elhatározza, hogy megismerteti családjával a varázslatos karácsonyt…
Mert van valaki, aki ismeri Theodora vágyait, és teli zsebbel, szívében a dél-karolinai partvidék egykori rabszolgáinak varázslatával és annyi józansággal érkezik hozzá, ami elég, hogy a karácsonyt olyan csodává varázsolja, amilyennek lennie kell.
Mindeközben csodálatos recepteket ismerhetünk meg, hiszen a regény a gasztro-irodalom remeke.

7 Boldizsár Ildikó & Farkasházi Réka - Igazi karácsony
Boldizsár Ildikó – Farkasházi Réka: Igazi karácsonyMi a karácsony titka? Mitől válik igazán különlegessé ez a nap? Vajon látható-e az igazi ünnep, vagy egészen más módon találhatunk rá?
Farkasházi Réka az Igazi karácsony című, hangjátékot és mesét is tartalmazó képeskönyvben azt kutatja, miből fakad ennek az ünnepnek a valódi varázsa. Boldizsár Ildikó meséjében a Gyöngyszemű Lány a szív muzsikájában leli meg a választ. A könyvhöz tartozó CD-n pedig a Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar meghitt vagy éppen vidám karácsonyi dalai segítenek abban, hogy kicsik és nagyok együtt fejtsék meg, milyen is az igazi karácsony.
A könyv megjelenésével a Kolibri Kiadó a súlyos betegségből gyógyuló gyerekek kortársaik általi tanítását segítő KórházSuli programot támogatja.

8 Christelle Dabos - A tél jegyesei
Christelle Dabos: A tél jegyeseiAnima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.
Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.

9 Fiona Barton - A gyermek
Fiona Barton: A gyermekMiközben ​London rehabilitáció alatt álló részén lebontanak egy régi házat, a munkások egyike sok éve eltemetett parányi csontvázra bukkan. Kate Waters, a tapasztalt újságíró megsejti, hogy a felfedezés mögött figyelmet érdemlő sztori lappang. Összeüt egy cikket a lapja számára, de teljes tanácstalanságában csak arra képes, hogy feltegyen egy kérdést: Ki az építési területen talált csecsemő?
Miután Kate kutakodni kezd, azzal szembesül, hogy a szálak egy bűncselekményhez vezetnek, mely évtizedekkel korábban megrázta az országot. Egy kisbaba eltűnt egy kórház szülészetéről, és soha nem került elő. A lesújtott szülők azóta sem tudták túltenni magukat a veszteségükön.
De a történetnek ezzel nincs vége, és Kate – házról házra járva – egyre mélyebben alámerül a környék hajdani lakóinak múltjában. Hamarosan azon kapja magát, hogy várakozása ellenére három asszony titkainak lett ismerője, és egyre többet vívódik, vajon mit szabad nyilvánosságra hoznia, és mit nem. 

10 Rhys Bowen - Holttest a fürdőkádban
Rhys Bowen: Holttest a fürdőkádbanHa ​Agatha Christie és P. G. Wodehouse együtt írna detektívregényt, ilyen lenne.
1932, London. A trónöröklési sorrendben Lady Victoria Georgiana Charlotte Eugenie az esélytelen harmincnegyedik helyen áll, és szegény, mint a templom egere. Miután lelécel a skóciai családi kastélyból, és ezzel megússza, hogy férjhez kelljen mennie Halpofához (Siegfried herceghez), Londonba költözik.
A fővárosban meglepő kalandok várnak rá:
életében először saját magának kell begyújtania egy kandallóba,
belezúg egy házasságra alkalmatlan, nagyon szexi ír nemesbe,
inkognitóban házvezetőnői szolgálatot alapít, hogy ne kopjon fel az álla,
a Királynő felkéri, hogy kémkedjen a szoknyapecér trónörökös után.
De élete akkor vesz igazán új fordulatot, amikor holtan talál a fürdőszobájában egy férfit.
Lady Georgiana pontosan tudja, ki az illető: ez a francia idegen nemrégiben megzsarolta a családját, és azzal fenyegetőzött, hogy megszerzi a skóciai kastélyt.
Lady Georgiana egyetlen módon tisztázhatja a helyzetet – ha mielőbb kideríti, ki volt a gyilkos.

11 Sarah Perry - Az essexi kígyó
Sarah Perry: Az essexi kígyó1893, London. Amikor Cora Seaborne és Francis nevű fia megérkezik Essexbe, ott az a szóbeszéd járja, hogy az egykor a lápvidéken garázdálkodó s emberéleteket követelő mitikus szörny, az Essexi Kígyó újra feltűnt Aldwinter egyházközségének partjainál. Lelkes természetbúvárként Corát tűzbe hozza a hír, hisz talán egy eleddig ismeretlen állatfaj példányáról van szó. A lény nyomait követve ismerkedik meg Aldwinter plébánosával, William Ransome-mal, akivel ellentmondásos érzelmeket táplálnak egymás iránt, míg végül a legváratlanabb módon alakítják át a másik életét.
Az Essexi kígyó több irodalmi díjat kapott, megjelenése óta több mint egy éve az eladási listák elején szerepel a könyv az Egyesült Királyságban.

12 Hermann Irén - Dévény Anna
Hermann Irén: Dévény AnnaKét ​éve találkoztam először Dévény Annával, 2016 tavaszán bólintott rá, hogy könyvet írjak róla. Egy éven keresztül beszélgettem vele, mint később kiderült, ez volt élete utolsó éve.
Ösztönös újító volt, akit a gyógyítás és olykor a sors komisz akaratával szembeni ellenállás hajtott. Eleinte ő maga sem tudta, mitől működik az a módszer, amelyre ráérzett. Mégis ezreket, kisebb és nagyobb gyerekeket, táncosokat, felnőtteket állított talpra. Olyanokat, akikről talán senki sem hitte, hogy esélyük lehet a teljes életre, vagy folytatódhat derékba tört pályájuk. Isteni kegyelemnek tartotta, amit kapott, ehhez mérten ragaszkodott annak tisztaságához.
Nem értette, miért kellene róla könyvet írnia bárkinek. Ő csak tette a dolgát, gyógyított, segített.
Szerény ember volt, de módszerének elismeréséért megküzdött a bürokráciával, a kétellyel és a gyógytornász szakmával is, amelynek élete végére legelismertebb művelője lett. Kemény harcos volt, talán túl kemény is.
Ő már nem érhette meg, hogy ez a könyv elkészüljön, de nekem mindent elmesélt. Én pedig leírtam.

13 Emily Brightwell - Mrs. Jeffries és a gyilkos bál
Emily Brightwell: Mrs. Jeffries és a gyilkos bálKi ölhette meg Hannah Greenwoodot a bálon? Gáncsoskodó természetű nőszemély volt, de ez még nem ok arra, hogy eltegyék láb alól.
Különösen kínos, hogy Whiterspoon felügyelő is részt vett az ünnepségen. Csakhogy neki fogalma sincs, ki lehetett a tettes. Szerencséjére Mrs. Jeffries a briliáns elméjű házvezetőnője rájön néhány furcsaságra. Vajon mit láthatott Lady Cannonberry, amíg egy pohár puncsra várt a felügyelőtől? Miért az oldalajtón át távozott Mr. Locke? Milyen gyanús eseményre célozgat Mr. Wartburton a fiatal özvegynő Rowena Stanwick múltjában? És miért lopták el Dr. Solan jegyzetfüzetét, ha abba csak a verseit jegyezte fel?
Ha Miss Marple házvezetőnő lenne, úgy hívnák: Mrs. Jeffries. A sorozat minden kötete önálló detektívtörténet.

14 Michael Chabon - Ragyog a hold
Michael Chabon: Ragyog a holdA Pulitzer-díjas Michael Chabon újabb irodalmi remekművel jelentkezik igazságról és hazugságról, családi legendákról és egzisztenciális kalandokról, valamint azokról az erőkről, amelyek el akarnak bennünket pusztítani.
A regény vallomás egy öregember halálos ágyáról. A szerző egy egész kort zsugorít egyetlen életbe, és egyetlen életet egyetlen hétbe a háború előtti Philadelphia zsidó nyomornegyedeitől Németország elfoglalásáig, egy floridai nyugdíjas falutól egy New York-i börtönig, az amerikai űrprogram aranykorától „az amerikai évszázad” alkonyáig.
Egy élet sodró, megható, tragikomikus, alaposan kikutatott és abszolút fiktív átirata, egy olyan életé, amely átível a huszadik század sötét szívén.
A könyv egy olyan hazugság, amely igazat mond, olyan kitaláció, ami tény; Michael Chabon legmerészebb és legmegindítóbb műve.

15 Lars Joachim Grimstad - Eltűnt gyerekek
Lars Joachim Grimstad: Eltűnt gyerekekFinn ​Fahr apja a norvég miniszterelnök, aki nemrégiben még taxisofőrkent dolgozott. Mivel éveken át hallgatta, ahogyan az utasok a hátsó ülésen panaszkodnak, pontosan tudta, mit akarnak a választópolgárok: kevesebb kátyút az utakon, es több burgonyaszirmot a csipszeszacskóba! És nem tévedett. Talán hihetetlen, de megnyerte a választást. Ám az élet ettől még nem fenékig tejfel. Egy távoli ország diktátora érkezik hozzájuk látogatóba, és különös ajándékkal lepi meg Finn apját: neki adja az egyik fiát. Csakhogy Finn újdonsült testvére meglehetősen gyanúsan viselkedik, ráadásul az osztályukból sorra tűnnek el a gyerekek…
Lars Joachim Grimstad 1972-ben született, és arról álmodott, hogy egyszer miniszterelnök lesz belőle. Csakhogy amint lediplomázott az államtudomány szakon, politikai karrierje erőteljes hanyatlásnak indult. Sokat focizott, ráadásul nem is volt kispályás – összesen 69 meccsen játszott a norvég első osztályú labdarúgó- bajnokságban. A barátságban is nagy játékos, hiszen jó cimborája Jo Nesbo, a Doktor Proktor pukipora-sorozat szerzője, aki nem mellesleg szinten imádja a focit. Grimstad ifjúsági könyve, az Eltűnt gyerekek a megjelenés évében bestseller lett a hazájában, Norvégiában.

16 Caleb Krisp - Állítsátok meg Ivyt!
Caleb Krisp: Állítsátok meg Ivyt!Ivy, ​a tűzről pattant szobalány, aki önbizalomban sem szenved hiányt, ezúttal Londonban, egy koporsókészítő házaspár fogadott lányaként bukkan fel.
Ivytól azonban most is élő és holt alakok egész sora akar valamit. Egy csinos és fiatal örökösnő eltűnt és halottnak hitt bátyjáról szeretne többet megtudni. Trinity grófnő szelleme egy akciós temetés ügyében kísért. Mindeközben az ördögien gonosz Miss Always minden sarkon ott ólálkodik… Ivyt azonban mindez nem érdekli. Ő a legelbűvölőbb (kissé) halott lány egész Londonban, és az egyetlen, aki megtalálhatja Rebeccát. Ehhez azonban át kell jutnia egy másik világba. Vajon sikerül neki? (Kérdezhetnénk, ha nem Ivyról lenne szó!)

17 Tasmina Perry - A lánykérés
Tasmina Perry: A lánykérés1958. ​A tizennyolc éves Georgia Hamiltont Londonba küldik a társaságba bevezetendő ifjú hölgyek, az „első bálozók” szezonjára, ám a független szellemű lány, akinek titkos álma, hogy író legyen, egyáltalán nem óhajt részt venni a férjfogási versenyben. Amikor azonban bekövetkezik egy tragédia, Georgia sorsa megpecsételődik.
2012. A szerelméhez siető Amy Carrell azt reméli, hogy a mai este megváltoztatja a sorsát. Így is történik – csak nem egészen úgy, ahogyan képzelte. A lesújtott lány mindenáron el akar szabadulni Londonból, ezért egy újsághirdetésre válaszolva elvállalja az útitárs szerepét egy rejtélyes idegen hölgy mellett, aki Manhattanbe akar utazni. Nem is sejti, hogy útközben felfed egy szerelmi történetet, amely ötven éve vár arra, hogy elmeséljék – és megnyit egy szívet, amely arra vár, hogy ismét életre kelhessen…

18 Szántó Dániel - Az üldözött
Szántó Dániel: Az üldözöttVárnay ​Benett, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori nyomozója tizenöt éves börtönbüntetését tölti Magyarország legszigorúbban őrzött fegyházában. Benett, a sorozatgyilkossági ügy végén elkövetett súlyos hibája után megbékélt a sorsával és elfogadta a következményeket, azonban minden megváltozik, amikor fél évvel a nyomozó bebörtönzését követően visszatér Budapestre az alvilág korábbi feltörekvő behajtója és magával hoz egy meghökkentő titkot: a sorozatgyilkos utolsó áldozataként számon tartott kislány talán életben van.
A kapitányságot irányító Wágner Krisztián nem hajlandó tudomást venni az új nyomokról, míg a hazai drogpiacot uraló Sakál mindent megtesz, hogy végleg elvarrja a múltba vezető szálakat. Így Várnay marad az egyetlen, aki fényt deríthet az igazságra. Az idő vészesen fogy, és a háttérben munkálkodó sötét erők mindent megtesznek, hogy megakadályozzák képtelen tervének végrehajtásában… a szökésben!
A fegyházat a legelvetemültebb emberi lények népesítik be, akiket szándékos emberölésért, terrorcselekményért, emberrablásért, nemi erőszakért vagy fegyveres rablásért száműztek a társadalomból. De vajon meg lehet-e szökni egy ilyen helyről? És van-e egyáltalán értelme az újabb őrült kockázatvállalásnak?
Értékelésem már itt olvasható!

19 Karen Dionne - A lápkirály lánya
Karen Dionne: A lápkirály lányaHelena ​Pelletier végre olyan életet él, amilyet megérdemel. Egy szerető férj és két csodálatos kislány veszi körül, vállalkozása kitölti a napjait. Aztán a rádióadást megszakító rendkívüli hírek után rádöbben arra, hogy ostoba dolog volt azt hinni, hogy valaha is maga mögött hagyhatja élete legborzalmasabb időszakát.
Helena ugyanis súlyos titkot rejteget: egy emberrablás eredményeként született meg. Anyját serdülőkorában rabolta el az apja, majd a michigani Felső-félsziget lápvidékén, egy isten háta mögötti kunyhóban tartotta fogságban, ahol nem volt áram, fűtés, folyó víz, sőt hármukon kívül egy teremtett lélek sem. Helena az elrablás utáni második évben született meg, és szeretett a természetben élni, ahol halakat fogott, vadászott, és tudta olvasni az állatok nyomait. Noha apját kiszámíthatatlan vérmérséklet és olykor kegyetlen viselkedés jellemezte, Helena még őt is szerette… amíg meg nem tanulta, pontosan meddig terjed az apja brutalitása.
Több mint húsz évvel később Helena már olyan mélyre temette a múltját, hogy még a férje sem tudja az igazságot. Azonban az apja most megölt két őrt, megszökött a börtönből, és eltűnt a lápvidéken, amelyet mindenki másnál jobban ismer. A rendőrség hajtóvadászatot indít ellene, de Helena tudja, hogy esélyük sincs az apjával szemben. Tudja, hogy mindössze egyetlen ember van az egész világon, aki képes megtalálni a Lápkirálynak nevezett túlélőt, mert ő csak egy emberrel osztotta meg a tudását: a saját lányával.

20 Rose Tremain - A Gustav-szonáta
Rose Tremain: A Gustav-szonátaEgy ​nem mindennapi gyerekkori barátság lélegzetelállító története, amely kiállja az idő próbáját.
Gustav Perle egy svájci kisvárosban nő fel, ahol a II. világháború szörnyűségeiből csak halk visszhang jut el. Egyedüli gyerekként nevelkedik imádott édesanyjával, Emilie-vel, aki meglehetően mogorván bánik vele. Összebarátkozik egy vele egykorú tehetséges és jó eszű zsidó fiúval Anton Zweibellel, az ígéretes zongoristapalántával.
A regény Gustav családjának történetét követi nyomon, feltárja az anya antiszemitizmusának gyökereit, amelynek kihatása lesz fia és legkedvesebb barátjának életére is. Visszatekintés a háborús évekre és egy lelkiismereti ügy kellemetlen következményeire és előre nézés két életútra, két karrierre, egy szállodatulajdonoséra és egy zongoraművészére.
A Gustav-szonáta egy gyerekkori szenvedéllyel, érzelmekkel teli barátságról, annak elvesztéséről, átalakulásáról és visszaszerzéséről szól egy élethossz során. Egy erőteljes és mélyen megindító mű az egyik legnagyobb kortárs regényíró tollából. 

21 Ryan Holiday - Az ego az ellenség
Ryan Holiday: Az ego az ellenségEgy ​szó, amely összetörte fiatal géniuszok karrierjét.
Egy szó, amely miatt hatalmas vagyonokat pazaroltak el és virágzó vállaltok dőltek romba.
Egy szó, amely sok-sok nyomorúságért és szégyenért felel.
Ez a szó – az EGO.
Az EGO az ellenség! Az alkalmazkodóképesség, az ambíció és a siker ellensége.
Mert amikor 160-nal száguldasz egy szabálytalanul előző kocsi után azért, hogy durvaságokat vághass a fejéhez, amikor összeveszel a legjobb barátoddal semmiségeken, amikor nem hívsz fel valakit, akit szeretsz, mert arra vársz, hogy ő hívjon fel – az egód játszik veled.
Ryan Holiday világsikerű könyve megmutatja, hogyan ismerheted fel tetteid mögött a saját egódat, amely sokszor arra kényszerít, hogy érdekeid ellen dönts.
Ha felismered, az első és legfontosabb lépést már megtetted!
Az egódat el kell pusztítanod. Vagy ő pusztít el téged.
Értékelésem már itt olvasható!

22 Hálanapló
HálanaplóMindaz, amiért hálás vagy, megsokszorozódik az életedben!
Ez a sokoldalú napló meditációkkal, idézetekkel, ötletekkel és játékos feladatokkal tárja fel előtted az élet naposabb oldalát! A gyakorlatok elvégzésével a pozitív gondolkodást beépítheted napi rutinodba, növelheted öntudatosságod, és inspirálhatod kreatív éned kibontakozását. Töltsd meg az üres lapokat gondolataiddal, tapasztalataiddal és élményeiddel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése