2017/12/21

Örökzöld karácsonyi mese minden korosztálynak ✦ Matt Haig - A lány, aki megmenti a karácsonyt

Matt Haig – A lány, aki megmenti a karácsonyt
[The Girl Who Saved Christmas]

Elsőként is senkit ne riasszon el a könyvtől az, hogy a borítón feltüntetik, hogy a könyv A fiú, akit Karácsonynak hívnak folytatása, ugyanis a történet tökéletes megállja a helyét önmagában, az előzmények ismerete nélkül is. Ezt onnan tudom, hogy én magam sem olvastam (még) az első kötetet. Továbbá az se szegje senki kedvét, hogy a borító, illetve fülszöveg alapján ez egy gyerekkönyvnek tűnik. Ugyanis biztosíthatok róla mindenkit, hogy felnőtt fejjel is zseniális regényhez van szerencsénk, Matt Haig könyve ugyanis egy minden korosztálynak szóló, végtelenül bájos és jópofa örökzöld.

Magamat is megleptem, hogy mennyire élveztem a regény olvasását, pillanatok alatt beszippantott, és nagyjából két oldal után tudtam, hogy nagyon fogom élvezni. És így is lett. Ideális karácsonyi olvasmányt kerestek? Ne keressetek tovább.



Egyébként persze, meglehetősen kiszámítható a cselekmény, de egyáltalán nem ezen van a hangsúly, hanem a végkifejlethez vezető úton, ami tele van izgalmakkal, kalandokkal, csodával, és persze jópofa kis (és nagy) meselényekkel. Én nagyon jókat röhögtem Haig poénjain, amik egyszerre voltak váratlanok, szerethetőek, és kissé talán morbidak – ezt én speciel mindig tudom értékelni. A pasi írói stílusa igen kellemes, és a könyv kedvességét fokozzák Chris Mould illusztrációi is.

egyik kedvenc illusztrációm a könyvből - tipik macska

A történet egyébként egyszerre két síkon játszódik – amelyek persze végül összeérnek. Egyfelől megismerhetjük egy londoni kislány, Reményi Amelia és imádnivaló macskájának, Kormos kapitánynak a sanyarú sorsát, akiből a remény egyre inkább kezd kiveszni, annyi nehézségekkel kell szembenéznie fiatal kora ellenére. A másik sík Koboldfalván játszódik, ahol mindenféle jópofa nevű lény éldegél, és ahol aktívan folynak a munkálatok, hogy Karácsony apó (a.k.a. Mikulás) fennakadások nélkül leszállíthassa karácsonyeste az ajándékokat. Na, hát a dolog azonban nem egészen működik fennakadások nélkül, ugyanis váratlanul különböző típusú, kecskeszagú trollok támadják meg a kedves kis koboldokat, és próbálják meghiúsítani a karácsonyt. De miért? És mit lehet tenni? Valóban elmarad a karácsony? Na meg persze hogy függ össze a két különböző történeti sík?


Egyébként a sztoriban feltűnik maga Victoria királynő és Charles Dickens is egy-egy röpke pillanat erejéig, valamint olyan rejtett poénokra is bukkanhatunk, amelyeket valójában felnőtt fejjel tudunk értékelni igazán – ebből is remekül látszik, hogy A lány, aki megmenti a karácsonyt valójában mindenkinek szól, kortól, nemtől, bőrszíntől, minden egyébtől függetlenül.

Aki S.O.S. karácsonyi hangulatra vágyik, vagy aki már nagyon éli az ünnepi fílinget, és még jobban szeretne elmerülni benne, javaslom, tegyen egy próbát a könyvvel, én azt gondolom, nem fog csalódni benne.  Ellenben jól fog szórakozni, elfelejti az aktuális kisebb-nagyobb gondokat, miközben – vigyázat, karácsonyi giccs következik! – némileg a szíve is átmelegszik.


„Azért ez fura, nem? – gondolkodott el. – Mármint hogy az ember szeret valakit, és az a valaki is szereti, aztán a valaki egyszer csak eltűnik. De hová lesz a szeretet?”

4.5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése