Szántó Dániel – Az üldözött
Szántó Dániel tavaly megjelent első regényénél, a Revansnál
úgy fogalmaztam, hogy így néz ki egy magyar skandináv
krimi. Nos, azóta elkészült a könyv folytatása, Az üldözött, én pedig ezúttal azt éreztem, hogy valahogy kiforrottabbá vált a stílus,
hamarabb magával ragadott, és összességében én személy szerint jobban élveztem
a második kötet olvasását.
Bár hibátlannak még mindig nem gondolom, szerintem
érezhető a fejlődés, a korábban említett „magyar skandináv krimi” fíling
megmaradt, és itt most annyira nem éreztem azt a bizonyos sokat akart a szarka, de nem bírta a farka-effektust.
Persze a műfaj attól lesz izgalmas, hogy kicsit
elrugaszkodott a cselekménye, nem egészen tűnik reálisnak, hogy ilyenek
történjenek, de mégis fontos megtartani valamiféle egyensúlyt, hogy ne érezzük
úgy, hogy valami elborult és hiteltelen, véres mesét olvasunk.
Nincs tehát könnyű dolga az ún. skandináv típusú krimik íróinak, és talán ezért sem vállalkoztak egyelőre túl
sokan hasonlóra kis hazánkban (vagy csak én nem tudok róla?). Szántó Dániel azonban úgy gondolta, hogy egyik kedvenc
műfajáról nem csak olvas, hanem ír is, ami igen dicséretes vállalkozás.
Őszintén remélem, hogy nem adja fel, mert továbbra is azt gondolom, hogy
kétségtelenül van benne potenciál, ugyanakkor még mindig bőven van hova
fejlődni.
Ahogy azt a Revans esetében is kiemeltem, továbbra is
nehezen tudok megbarátkozni a névválasztásokkal, ami számomra kissé ront a
könyv hitelességén, mert nem hiszem, hogy túl életszerű lenne, hogy mindenkinek szuperegyedi neve van (az
idősebb korosztályban is), sehol egy Béla, Józsi, Feri, vagy Géza – na de ez
már az én egyéni hülyeségem. Ellenben Budapest különböző helyszínei remek
érzékkel jelennek meg a könyvben, szinte láttam magam előtt a Népszínház
utcában a menekülő Várnay Benettet. A regény cselekménye kifejezetten
dinamikus, több nézőpontot is megismerünk, így pedig komplexebb képet kapunk.
Egyébként picit talán túl sok is a különböző szemszögekből, néhány vonal így
túlságosan félbehagyottnak tűnt számomra, de azért nem zavaróan.
Nagyon nehéz egyébként úgy értékelést írni erről a
könyvről, hogy ne spoilerezzek az előző részből, hiszen nyilvánvalóan arra
épül, így a cselekményről most kivételesen egyáltalán nem ejtenék szót.
Akcióból és izgalomból mindenesetre nincs hiány, ahogyan a skandináv stílustól
megszokott brutalitásból és véres részletekből sincs, bár ez most közel sem
sikerült olyan durvára vagy gyomorforgatóra – ebben a tekintetben az előző rész
szerintem keményebb volt, míg Az üldözött esetében a lélektani részletek kaptak
inkább nagyobb hangsúlyt. Nyilván ez már ízlésfüggő, nekem speciel így
szimpatikusabb volt.
Egyébként én azt gondolnám, hogy Az üldözött önmagában
is megállja a helyét, tehát annak is érdekes lehet, aki nem olvasta az előző
részt, ugyanis vannak utalások a könyvben arra vonatkozóan, hogy mi minden
történt korábban, de azért, ha egy mód van rá, érdemes a Revanssal kezdeni, hiszen így kapjuk a
legátfogóbb képet.
Szóval, röviden és tömören: aki szereti a pörgős és
akciódús regényeket, érdeklődik a skandináv krimik iránt vagy csak
megismerkedne a stílussal, bónuszban pedig támogatna egy szimpatikus hazai írót,
annak feltétlenül ajánlom, hogy nézze meg magának közelebbről Szántó Dániel
könyveit.
„Lepillantott a tenyerén futó vonalakra. Más volt. Vagy lehet, hogy csak ő látta másnak. Valahol azt olvasta, hogy a gyilkossággal az ember lelke több darabra is szakadhat, mivel ez egy természet ellen való cselekedet. Behunyta a szemét és szomorúan felidézte a régmúlt képeit. Ha van felsőbb hatalom, akkor vajon ugyanolyan elbírálás alá esik minden gyilkosság? Vagy a rossz embereket, az úgynevezett vadhajtásokat büntetlenül el lehet távolítani?”
erős 4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése