2017/03/11

Miért olvassunk? #1 - Hogy fejlesszük gondolkodási és véleményalkotási képességünket

Na kérem szépen, ez most egy hirtelen felindulásból született bejegyzés-sorozat lesz, amelynek során több részre bontva igyekszem kifejteni picit bővebben, és persze főként - de nem kizárólag - szubjektív oldalról azt, hogy maga az olvasás, mint tevékenység miért is olyan fontos, miért lenne jó nagyobb hangsúlyt fektetni rá, illetve miért kéne több emberrel megismertetni ennek a szépségeit, és sok-sok pozitív hatását.

Az első részben azzal igyekszem foglalkozni, hogy hogyan fejleszti az olvasás az ember gondolkodását, hogyan segít, hogy képesek legyünk saját véleményt alkotni - legyen szó bármiről.



A poszt apropóját azon egyszerű tény szolgáltatta, hogy már nem először borzasztóan felhúzom magam az emberi butaság megjelenési formáin. Mióta ilyen szinten elterjedt a social media (lássuk be, a legtöbb ember egyszerűen függő), azóta pedig ez rémesen elkeserítő módon szemmel látható. Hiába, hogy a saját kis mikro-közösségeimet (nem véletlenül) nem ilyen emberek alkotják, de attól még ez egy létező jelenség, akkor is, ha a homokba dugom a fejem - amit nem szokásom, és nem most tervezem elkezdeni.

Szóval az egy nagyon szép és jó dolog, hogy mi, emberek annyifélék vagyunk. Különbözünk, más az értékrendünk, mást gondolunk a világ dolgairól. Ez szerintem egy csodálatos dolog. Igen ám, de ha ezt képtelenek vagyunk elfogadni, és csakazértismindenáron rá akarjuk kényszeríteni másokra azt, amit mi tartunk helyesnek, az semmi jót nem fog szülni. Ennél már csak az a rosszabb, ha nincsenek saját gondolataink. A legszörnyűbb az egészben, hogy ezek az emberek vannak leginkább meggyőződve arról, hogy már pedig ezek akkor is a saját gondolataik, nem pedig a média agymosásának és befolyásolásának elborzasztó következménye. 

Gondolhatnánk azt, hogy ugyan, mi közünk van nekünk ahhoz, hogy másnak mennyire nincs saját véleménye, ha egyszer nekünk akad éppenséggel, de az a helyzet, hogy ez hatással van mindenkire. Mert ezek az emberek ugyanúgy beleszólnak a dolgokba. Szavaznak. Gyereket nevelnek, és jó eséllyel tovább adják nekik is ezt a felfogást.


Tehát, kicsit kevésbé elvonatkoztatva, lényeg a lényeg: az olvasás egyik jól ismert hatása az is, hogy segít fejleszteni a véleményalkotási-gondolkodási képességünket. Szinte teljesen mindegy, hogy mit olvasunk - nyilván vannak szélsőségek, de értitek, nem? -, a lényeg, hogy olyan könyvet forgassunk, amely érdekel minket, leköt, kíváncsiak vagyunk rá. Nem érdemes erőltetni azt, amit nem érzünk magunkénak. Persze, belevágni érdemes lehet, hiszen lehet, hogy rájövünk, hogy hoppá, ez a téma is tökre érdekel. Na de erőltetni nem kell, és nem is szabad. Ne szégyelljük, hogy miről szeretünk olvasni, ne szégyelljük, ha lassan, kis részletekben haladunk. Ez nem egy verseny, hahó. Kit érdekel? Kinek akarunk megfelelni? Tegyünk magunknak egy szívességet, és hallgassunk arra a bizonyos kis belső hangra. 

Na de miért is fejlődik gondolkodásunk az olvasástól? Voltaképp egyszerű kis összefüggésekről van itt szó: az olvasást nem lehet odafigyelés, koncentráció nélkül végezni. Vagyis lehet, csak nem érdemes. Az irányított figyelem egyfajta edzés az agyunknak. Olyasmi, mint a felülések az elmének, ha már hasonlatokban gondolkodunk. Ha az agyunkat jól karban tartjuk (de nem erőltetjük túl!), akkor meghálálja nekünk - méghozzá például azzal, hogy jobban átlátunk összefüggéseket, képesek vagyunk ügyesebben értelmezni dolgokat, ergo fejlődik a gondolkodási, ezáltal pedig a véleményalkotási képességünk. Ennek pedig talán nem szükséges kifejteni a fontosságát, ugye?


Amiért manapság azt gondolom, hogy kiemelkedő jelentőséggel kéne, hogy bírjon ezen pozitív hatás, az nagyrészt abban rejlik, hogy az internet széleskörű elterjedésének következményeként a minőségi olvasás - nem celebpletykák, kamuhírek és hasonlóan minőségi tartalmak átfutása - kezd háttérbe szorulni, kis túlzással egyfajta okostelefon-görgető zombikká válunk (természetesen tisztelet a kivételnek!), amihez kapcsolódok az is, hogy könnyebb lesz befolyásolni minket - amelyet mostanság maximumra pörget a média. Ahhoz pedig, hogy képesek legyünk kiszűrni a valós információkat, és saját, megalapozott véleményt alkossunk, elengedhetetlen az, hogy használjuk az agyunkat. Ha már egyszer van.

Persze ezzel véletlenül sem azt mondom, hogy aki nem olvas, az nem tud gondolkodni. Félreértés ne essék, sok olyan ismerősöm/barátom van, akik valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nem igazán vevők az olvasásra, mégis értelmes, gondolkodásra képes emberek. Nem az olvasás ennek a kizárólagos eszköze - viszont mégis egy remek és szórakoztató eszköz. Ha már létezik ilyen, szerintem luxus nem élni vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése