2017/03/03

Kiszámítható, mégis remek | B. A. Paris - Zárt ajtók mögött

B. A. Paris – Zárt ajtók mögött
[Behind Closed Doors]

Mára jöjjön egy újabb pszciho-thriller, már hiányoltátok, ugye? Mert én igen!
A Zárt ajtók mögött nem véletlenül örvend ekkora népszerűségnek: a klasszikus pszichológiai thrillerek minden egyes jellemvonását tartalmazza ugyanis.

 Alapvetően van itt nekünk egy egészen jó – bár lássuk be, nem különösképpen innovatív – alapsztorink, egy kegyetlen, beteg elménk, egy bezárva tartott, megfélemlített nő, és egy meglehetősen elvetemült, a feszültséget jó érzékkel adagoló cselekmény. Mindehhez hozzátartozik, hogy B. A. Paris elképesztően olvasmányosan, és nem túl hosszúra nyújtva, nagyon követhető és logikus módon tálalja mindezt, ergo nagyjából garantált a siker. Mondhatnánk, egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Nekem pedig most pont egy ilyenre volt szükségem.



A könyv tehát egy látszólag tökéletes házaspárról, Grace-ről és Jackről szól, valamint, hogy ne legyen már annyira sekélyes, szerencsére a szerző behozott egy hozzájuk kapcsolódó másik vonalat is a nő Down-kóros húga, Millie személyében. Plusz pont jár azért is, mert bár az első oldalakon még voltak kétségeim azt illetően, hogy Grace mennyire lesz irritáló karakter, de szerencsére abszolút nem bizonyult annak, sőt ahogy egyre inkább belebonyolódtunk a történetbe, úgy vált egyre szimpatikusabbá.

Erről a könyvről tényleg különösen nehéz spoilerezés nélkül nyilatkozni, így a cselekményről mást nem is mondanék. A hangulata ellenben igazán ütősre sikeredett, ez is azon könyvek listáját gyarapítja, amelyeket – ezzel a szép kifejezéssel élve – egész egyszerűen pillanatok alatt ledaráltam, annyira magával ragadja az embert.


B. A. Paris igen ügyesen adagolja a jó pszichológia thrillerhez szükséges elemeket: a feszültséget, az akciót, az izgalmat, a mélyebb motivációkat, és gondolatokat. A regény egyébként nem kifejezetten csavaros vagy komplex, hamar átláthatjuk, de ezzel együtt mégis okoz meglepetéseket időnként, és érdekli az embert, hogy mi lesz a végkifejlet. Míg például a Minden eltűnt lány elképesztő összetettségével és hihetetlen módon megcsavart cselekményével ejti rabul az embert – csak hogy stílusos legyek -, addig a Zárt ajtók mögött egy egészen másik megközelítésből, sokkal szimplább, de nem kevésbé élvezetes módon tálalja a történetet.

A könyvet a pszicho-thriller csodálatos műfajával még csak ismerkedőknek és a hardcore-fanoknak egyaránt ajánlom, szerintem nem nagyon lehet vele mellényúlni - ha vevők vagyunk az ilyesmire, akkor biztos nem okoz csalódást.


„Lemegyünk az előszobába, kiveszi a kabátomat a szekrényből, tartja, hogy belebújjak. Odakinn a felhajtón kinyitja nekem a kocsi ajtaját, megvárja, amíg beszállok. Amikor rám csukja, önkéntelenül az jut eszembe, milyen kár, hogy szadista vadállat, mert a modora csodás.”

4.5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése