Cserháti Éva – Palackposta
Ismét egy meglehetősen különleges könyv került a
kezembe, ezúttal Cserháti Éva jóvoltából, aki egy olyan regényt írt, amiről
aztán még azután sem igazán tudtam eldönteni, hogy valójában micsoda, miután
befejeztem.
Ahogy az alcím fogalmaz: „Egy különös vitorlásregény” –
nos, ennél pontosabb meghatározása nem is lehetne a könyvnek, ugyanis tényleg
különös, és tényleg nagyon erősen - már-már a szakkönyvek határát súrolva - a vitorlázás áll középpontjában. Ezzel akkor
sok újat mondtam, ugye?
Amúgy tudtátok, hogy a vitorlázás nem feltétlenül csak
egy hobbi, hanem sokak számára életforma is? Én nem igazán. Vagy talán
sosem elmélkedtem ezen, de a Palackpostának hála most már komoly ismereteket
szerezhettem a témáról. Az ugyanis kétségtelenül átjön a könyvet forgatva, hogy
a szerző nem pusztán szerelmese ennek a sportnak/életformának, hanem igazi
tudósa is.
Engem bevallom, a vitorlázás abszolút hidegen hagy, de
mégis kifejezetten élveztem, hogy ennyire alapos bepillantást nyerhetek ebbe a
világba. Valahogy elvarázsolt egy kicsit, pedig a szó klasszikus értelmében
semmi varázslatos nincs a könyvben. De hát pont ez az olvasás (egyik) szépsége,
hogy megismerhetünk más világokat, kicsit kiléphetünk a saját környezetünkből -
és lám-lám: nem is kell ehhez annyira messzire menni, hogy feltétlenül valami
tündérekkel meg varázslatos lényekkel teletűzdelt fantasyt olvassunk. Néha elég
ehhez egy vitorlás is.
A cselekmény maga egyébként elég egyszerű, a harmincas
éveit taposó Petrával a középpontban, aki a jó harmincassal idősebb, és
végtelenül idegesítő, okoskodó pasija kedvéért felhagyott a szárazföldi életmóddal és
immáron öt éve egy vitorláshajón éli mindennapjait, folyamatosan változtatva
lakcímüket. Ezúttal Korfun vesztegelnek (hahh, szeretnék én így vesztegelni),
amikor a sokadik konfliktus kirobbanása után a férfinak távoznia kell egy
időre, így Petra magára marad. Az élet azonban zajlik a kikötőben, Petra pedig egyre
több embert, és egyre több történetet ismer meg, miközben akaratlanul is elő-előkerülnek múltjának darabkái, amelyeket próbál elnyomni.
Eközben párhuzamosan fut egy másik szál is – elsősorban
csak a neten, aztán egyre jobban kifejlődik ez az irány. Az olvasó pedig sokáig
nem tudja eldönteni, hogy ez vajon a Petra-történet másik oldala, vagy egy
egészen másik sztori, vagy a kettőnek van valami köze egymáshoz?
Ami nekem kifejezetten tetszett a regényben, az az,
hogy megjelennek olyan témák, mint a családon belüli erőszak, női egyenjogúság,
illetve párkapcsolati konfliktusok. Maga a cselekmény részemről mondhatni
eltörpül ezek mellett, számomra sokkal elgondolkoztatóbbak voltak ezek a
részek.
Picit azért sajnálom, hogy - bár tetszett a nem túlságosan szájbarágós befejezés -, sok kérdés maradt nyitva, amikre a szerző utalt a regény során, és azt reméltem, hogy ezekre még visszatérünk. De nem igazán tértünk vissza. Ez okozott bennem némi hiányérzetet, de azért nem zavaróan.
Végezetül pedig, ha már regényről beszélünk, ne
feledkezzünk meg egy fontos összetevőről: a hangulatról. Az a helyet, hogy
lehet egy könyv bármennyire jó, ha a hangulata nem jön át. A Palackposta
esetében azonban nagyon élveztem belemerülni ebbe az annyira nem is különböző,
közben mégis teljesen más világba, sőt számomra talán ez volt az elsődleges erőssége, ami miatt végül pozitív benyomásokkal csuktam be a könyvet. Elfelejtettem a kinti mínuszokat, és ott
voltam én is a mólón, szinte éreztem, ahogy barnulok pirulok a napsugarak alatt. Ebből
kiindulva pedig kétféle szituációban tudnám ajánlani az olvasmányt: vagy akkor,
amikor hideg-sötét-borongós az idő, mert átmelegíti az embert, vagy
kánikulában, vízpart mellé. Lehetőleg egy vitorláson olvasgatva.
Nem, még mindig nem egészen tudom, mi volt ez a könyv.
Olvastam már jobbat is. Nem tartogatott túl nagy meglepetéseket. Mégis: annyira
jól esett belemerülni. Azt hiszem, jókor találkoztam a könyvvel, ez a titka. Tetszett, nincs ezen mit ragozni.
„Az anyanyelv sok mindent elárul, és sokkal hamarabb megbélyegez.”
motiváló 4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése