2016/09/06

Szívmelengető, mégsem nyálas | Eduardo Sacheri - Ilyen a boldogság

Eduardo Sacheri – Ilyen a boldogság
[Ser feliz era esto]

Hogy van az, hogy Eduardo Sacheri, egy felnőtt férfi ilyen ügyesen és remek érzékkel tudja megjeleníteni egy tizennégy éves kamaszlány belső vívódásait, dilemmáit, gondolatait, érzéseit? Hogy lehet, hogy ilyen jól ráérez azokra az apróságokra, amelyektől egy karakter tényleg emberi lesz, és közel érezzük magunkhoz? Valamit nagyon tudhat ez a pasi.

Az Ilyen a boldogság tényleg az életről szól. Emberekről, érzésekről, viselkedésekről, kapcsolatokról, a külvilágról és a saját belső világunkról. Arról, hogy hogyan élünk együtt, hogy az élet mennyire kiszámíthatatlan, és mennyi fájdalom és szépség rejlik a kiszámíthatatlansága és maga az emberi lét mögött.

A történet alappilléreit az érzések adják, és nincs ebben semmi nyálas. Átlagemberek átlagélete, átlagos szituációk – amelyek mégis mindannyiunk számára mást jelentenek, és máshogy éljük meg őket.

Ahogy a fülszöveg is okosan összefoglalja: a könyv két magányos, sebzett emberről szól – nevezetesen a tizennégy éves Sofíáról, valamint újonnan megismert édesapjáról, Lucasról, akiket az élet váratlanul összesodort, hogy aztán megtanuljanak együtt élni, együtt szembenézni az élet kihívásaival. Ez pedig nem könnyű.


Sofíának fenekestül felfordul az élete, amikor elveszíti édesanyját, és belecsöppen egy egészen más világba. Új emberek, új környezet, új kihívások. Lucasnak sem könnyű, aki most szembesül azzal, hogy egyáltalán van egy lánya, akit valahogy bele kell illesztenie jól bejáratott, kényelmes kis életébe. Ők ketten azonban váratlan hatással vannak egymásra, mintha csak tükröt tartanának egymás elé, mintha csak megvilágosodtak volna. Szép lassan, apránként kezdenek megnyílni egymásnak, hogy aztán rájöjjenek: a boldogság nem feltétlenül abban a formában érkezik, ahogy várnánk. A boldogság nem kézzelfogható. A boldogság létezik – bár ők ezt eddig nem ismerhették.


Az Ilyen a boldogság egy végtelenül szép, igényes nyelvezetű, bájos és szívszorító történet, sok-sok humorral, ugyanakkor – amitől tartottam is kicsit – mégsem az a végigzokogós típusú. Inkább megmosolyogtatja az ember szívét is, miközben időnként elfacsarodik.

Maga a könyv formátuma is szerencsés, legalábbis én kedvelem, ha inkább több fejezet van, azok azonban rövidebbek, jól tagolt a szöveg. Számomra így sokkal olvasmányosabb, ráadásul ötletes címeket is kaptak ezek a rövidke fejezetek, amelyektől még szerethetőbb az egész. 


Sacheri nem lő el mindenféle kliséket a tipikus apa-lánya kapcsolatról, nem akad le ott, hogy Sofía mikor kezdi „apának” szólítani Lucast, és mikor mondják azt, hogy „szeretlek”, mert egyszerűen nem ez a lényeg. Pusztán a szavak majdhogynem üressé váltak. Nézzük csak meg hány kérészéletű kapcsolatban hívják egymást a párocska tagjai „életemnek”, hányszor mondják azt, hogy „örökké szeretlek”, hogy aztán jövő héten már másnak mondják ugyanezeket. Egy olyan világban, amelyben ezek az eredetileg nagyon is szép gondolatok ennyire elcsépeltté váltak, örülök, hogy Sacheri nem hagyta magát bedarálni, hogy túllépett ezeken.

Érdekes volt megfigyelni, hogy a két főszereplő mellett egy harmadik főbb karakter is belekerült a képbe: Lucas felesége, Fabiana, aki ugyancsak most szembesül vele, hogy férjének van egy tinédzser lánya – valaki mástól. Fabiana karaktere is megérne egy külön történetet, itt mindenesetre megtestesíti minden házasság előtt álló férfi rémálmát, aki olyan papucsot csinált férjéből, hogy az már mesebeli.


Összességében tehát egy nagyon klassz kis olvasmány az Ilyen a boldogság, amelyet azt hiszem, mindenkinek tudnék ajánlani, és ajánlok is - mert jól esik az ember lelkének, ad valami kis pluszt, amitől azt érezzük, hogy milyen szép is az élet. Milyen jó, hogy vagyunk. Még ha néha sokszor fáj is. A boldogság létezik. És mindenkinek mást jelent.

„Legalább ő nem neheztelőn néz rá. Igazából nem is lenne joga neheztelni. De mindegy. Az emberek egy csomószor viselkednek seggfejként, pedig nem is lenne joguk hozzá.”


4.5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése