Könyvértékelő: Danielle Paige - Dorothynak meg kell halnia

Danielle Paige – Dorothynak meg kell halnia

[Dorothy Must Die]

Mindenki ismeri a klasszikus Óz történetet. Adott a mi kis jólelkű, naiv kansasi lánykánk, Dorothy, akit egy nap tornádó repít el Ózföldére, ahol aztán felkarolja a Madárijesztőt, a Bádogembert, no meg az Oroszlánt, és együtt indulnak el Smaragdvárosba, hogy mindenki megkapja a maga kis kívánságát a Varázslótól. Közben dalolnak a mumpicok, ragyog az ég, és varázslatos színekbe burkolózva csillog-villog a táj. A végén minden szép és jó.

Nem úgy Danielle Paige kifordított világában. Ózfölde megváltozott, már közel sem az a mesebeli hely, amelyet jól ismerünk: itt bizony kőkeményen hullanak a fejek és a szárnyak, ha valaki nem követi a szigorú előírásokat, vagy akár csak csúnyán néz.

A diktatórikus állapotok felszámolására az ugyancsak kansasi Amyt ugyancsak tornádó pottyantja le Ózföldén, ahol a lány kénytelen szembesülni vele, hogy a jól ismert csupa kedvesség és báj Ózfölde a feje tetejére állt, káosz és elnyomás uralkodik, akit úgy hívnak: Dorothy.

A mese ugyanis nem ért véget ott, hogy Dorothy a Varázsló segítségével hazatért. Ózfölde után Kansas már nem volt elég neki, így visszatért a varázslatos helyre, ahol aztán hercegnőnek választották. Dorothyt azonban úgy megrészegítette a korlátlan hatalom mámorító íze, hogy egy megalomániás zsarnok lett belőle, akinek célja, hogy teljesen kisemmizze Ózföldét, és az összes mágiát magáénak tudja.

A Madárijesztő már nem csupán kedves, bohókás figura, aki csak arra vágyik, hogy legyen egy kis esze. A Bádogembert sem elégíti ki, hogy kapott egy szívet. Na és persze az Oroszlánt is megrészegítette a bátorsága. Ők hárman Dorothy hűséges sleppjét alkotják, akik maguk is elkezdtek diktátorként viselkedni. Az Oroszlánt mások félelme táplálja, és szó szerint igazi kigyúrt állat lett belőle. A Bádogember saját bádoghadsereget vezet, és rettegésben tartja a vidéket. A Madárijesztőből pedig őrült tudós lett, aki beteg kísérleteket végez boldog-boldogtalanon titkos laboratóriumában.

Amy a saját bőrén is megtapasztalja az újfajta Ózfölde kegyetlen működési rendjét. Egyik kalandból a másikba csöppen, míg hozzá nem csapódik – nem egészen önszántából – a Gonoszok Forradalmi Rendjéhez, ahol a jól ismert „Gonoszok” tömörültek össze, akik jelen esetben a jók, és Dorothy önkényuralmi rendszerének megtörését tűzték ki célul, amelyhez elengedhetetlen eszközük Amy. A lány hiába ellenkezik, lassanként belátja, hogy jobb, ha enged a nyomásnak, valamint saját lelkiismeretének, és felvállalja ezt a nemes szerepet, amit neki szántak – nevezetesen megölni Dorothyt. Így tehát megkezdődik Amy átfogó kiképzése, mely során nem csupán harcolni tanul meg, hanem a mágia világába is bevezetik, valamint – meglepő módon – illemtan órákat is vennie kell.

A kiképzés végeztével aztán beépített emberként Dorothy közvetlen közelébe kerül, hogy beteljesítse küldetését. Ez azonban természetesen nem ilyen egyszerű, különben elég unalmas lenne a könyv.

A regény már a legelején magával ragadott, és sikerült fenntartania az érdeklődésemet – néhol szinte a végletekig fokozva – a legutolsó betűig. A stílusa nagyon gördülékeny, az ember tényleg csak úgy falja a sorokat.

Ha vicces kedvemben lennék, azt mondanám, hogy szó szerint elvarázsolt a történet. Szinte jobban tetszett, mint az eredeti sztori, de akkor nem lennék igazságos, hiszen az eredeti történet alapozta meg Danielle Paige világát – aki fogta és megfordította a dolgokat. Ami Jó, az Gonosz, ami helytelen, az helyes.

A karakterek kidolgozottsága is tetszik. Van ugye ez a párhuzam Dorothy és Amy között, azonban Paige mégsem csak fogta és lemásolta Dorothy figuráját, hanem egyedi személyiséggel ruházta fel a lányt. Bár azt nem mondom, hogy Amy egy különösen egyedi karakter, sosem találkoztam még hasonlóval, mert nem lenne igaz, ezzel együtt mégis szerethető. Tudjátok, ő az a lány, akinek nincsenek barátai, és lakókocsiprolinak csúfolják az iskolatársai. Dorothyval ellentétben azonban Amy nem az a törékeny, naiv kislány, aki folyton úgy beszél, mintha énekelne.

Egyébként nem egészen azt kaptam a regénytől, amire számítottam – hanem még többet. Az a helyzet, hogy odáig meg vissza vagyok a könyvért. Kívül-belül zseniális. (És annyira örülök, hogy a kiadó megtartotta az eredeti borítót, mert szupertaláló az egész sorozaté!)

Picit emlékeztetett amúgy a könyv az Incarceronra (azt is imádtam mellesleg), hangulatában, stílusában, szóval akinek esetleg nem terepe Óz világa, de szereti a hasonló regényeket, azoknak is érdemes lehet egy esélyt adniuk.

A Dorothynak meg kell halnia tökéletes példa arra, amikor egyszerre alig várom, hogy befejezzem a könyvet - de közben soha nem akarom, hogy véget érjen. Még azt is megkockáztatom, hogy ez bizony újraolvasós lesz.

„Mi történhetett, ami ezzé a mágiahalmozó fasisztává tette az egykori aranyos, ártatlan falusi kislányt?”

nyilvánvalóan 5/5