2016/01/28

Könyvértékelő: Mary Kubica - A jó kislány

Mary Kubica – A jó kislány
[The Good Girl]

Wooow! Az a helyzet, hogy ez a könyv vagy nagyon jókor kapott el engem, vagy tényleg meglehetősen zseniális, avagy mindkettő. Mindenesetre nálam telitalálat volt.
A hivatalos verzió szerint egy pszicho-thrillerrel van dolgunk. Ez így is van, sőt én egyfajta pszichológiai kirakósnak titulálnám a regényt, amelynek darabkái: egy kis korrupció, némi manipuláció, erőszak, érzelmi elnyomás, megfelelni akarás, szülői felelősség, és szeretet.

Az alapsztori a következő: a tehetős család felnőtt lányát egy este elrabolják. Nagyjából ennyi. A dolog azonban - naná, hogy - nem várt fordulatot vesz.
Alapvetően két szorosan összefüggő szálra bonthatjuk a sztorit: egyik oldalon folyik a hajsza Mia megtalálásáért, a másik oldalon pedig bepillantást nyerhetünk a lány és emberrablójának életébe. Természetesen semmi sem az, amit várnánk.

Remek megoldás, hogy egyszerre három nézőpontot is megismerhetünk: az elrabolt lány, Mia édesanyjáét, aki tele van bűntudattal és számomra igen kedves karakterré cseperedett a történet folyamán, az elszánt középkorú nyomozó, Gabe Hoffman felügyelőét, valamint a nem mindennapi emberrabló, Colin Thatcherét, akinek egészen megdöbbentő vallomásai elérték, hogy szívembe zárjam karakterét. Hoppá, hoppá, bizony, egy bűnözőjét.
Az írónő jellemábrázolása dicséretes, abszolút magam elé tudtam képzelni mindegyik szereplőt, mintha én magam is ismerném őket. 


Nem csak a nézőpontok, de az idősíkok között is ugrálunk. Ez könnyen megzavarhatná az olvasót, de nem ennek a könyvnek az esetében, ahol mind a nézőpontok, mind az idősíkok érthetően vannak tagolva.

Örülök neki, hogy - az izgalmas cselekményen túl - ez a könyv is felvethet bizonyos morális dilemmákat az olvasóban: ki a valódi bűnös? Minden az, aminek látszik? Meddig "kell" elmennie egy családnak a lányuk megmentéséért? Tulajdonképpen ki az, aki valójában megmentésre szorul? Megannyi kérdés és kétség vetődött fel bennem, amelyek rámutatnak társadalmunk komoly problémáira.

Számomra hihetetlen módon olvastatta magát a könyv, alig tudtam letenni. Szinte kényszeríteni kellett magamat, hogy ne olvassam, amikor csak lehetőségem van rá, hogy kitartson minél tovább. Nagyon érdekelt, hogy mi sül ki ebből az egészből, hogyan alakul a nyomozás, milyen mozgatórugók húzódnak a háttérben. Meglepően érzelemgazdag regény – egyáltalán nem nyálas értelemben -, nem csak ahhoz képest, hogy pszicho-thrillerről van szó. Az olvasót is egészen magával tudja ragadni (engem legalábbis sikerült), együtt izgulunk a szereplőkkel, együtt éljük át a fájdalmukat.  Amikor már azt hinnénk, hogy kezdjük helyükre rakni a puzzle darabkáit, jön egy olyan elsöprő erejű orkán, amely újra megkavarja azokat és csak lesünk, hogy na, most mi történt. (Ezzel a kis metaforával a könyv végén felbukkanó hatalmas csavarra próbáltam célozni.)

Nem tökéletes regény. Nem is szeretem ezt a szót, mert nem hiszek a létezésében. Van még azért mit csiszolgatni, mindenesetre nagyon erős bemutatkozás Mary Kubicától. Sosem gondoltam volna, hogy ez az első regénye. Taps, taps, várom a következőt!


5/5

2 megjegyzés:

  1. Ezt a könyvet már én kinéztem magamnak, és most az értékelésed után még jobban meg jött hozzá a kedvem. :)
    A képek, amiket keszítesz a bejegyzésekhez gyönyörűek! :)
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Zsófi! :)
      Csak ajánlani tudom a könyvet, nálam nagy kedvenc lett.

      Törlés